Belépés / Regisztráció
Keresés
„Bizony, bizony, mondom néked;
ha valaki nem születik újonnan,
nem láthatja meg az Isten országát.”
(Jn 3,3)
Mi a teendő, ha most, a pünkösdi úrvacsorához készülve úgy érzed, ez a változás – az újjászületés – még nem következett be ott, belül, benned? Vagy: ha tudod, egyszer/többször már bizonyos voltál a Lélek jelenlétében, de egy ideje elnyomtad magadban; nem engedted, hogy irányítson; ellentmondtál neki. Nos, akkor mit kell tenni?
Ki másra, mint Jézusra utalhatunk, aki arra buzdítja az övéit: „Kérjetek, és adatik nektek… aki kér, mind kap, aki keres, talál…” Mikor imádkoztunk utoljára a Lélekért? A Lélek bölcsességéért, vezetéséért? Érte, aki mindent megad nékünk, amire igazán szükségünk van!
Milyen érzés lenne pünkösdkor megérteni, hogy ami ott történt Jeruzsálemben, az élő valóság? Milyen érzés lenne élni a Szentlélek ajándékaival? De jó lenne válogatás nélkül mindent elfogadni tőle!
Igen, talán ettől félt Nikodémus. Talán ettől fél a jó református, Jézust követni akaró tanítvány. Attól, hogy a Léleknek mindent át kell adni, mert ő egy az Atyával és a Fiúval. Aki a Szentléleknek engedelmeskedik, az az Atya Istennek mond igent; az Jézus kérésének enged.
Emberileg nagyon is érthető ez a félelem. Mert a befogadott, belénk költözött Szentlélek azonnal nekikezd a munkához. Először is kiveti belőlünk az unalomig elhazudott, nyájaskodó, emberi szeretetet, és helyébe adja Jézus szeretetét. A mindenkit elfogadó szeretetet. Ez az első, nehéz falat. Ezt elfogadni.
Aztán leleplezi bűneinket. Mindegyiket. Szépen, egyenként. Azt is, amelyikre remek magyarázatot találtunk, azzal együtt, ami már évek óta a lebukás borotvaélén táncol.
A Szentlélek működésbe hozza azokat az ajándékokat, melyeket ő adott, azért, hogy betöltsük küldetésünket. Életünk küldetését, és mindennapi, apró, de nagyon fontos küldetéseinket, amikor Jézus kinyújtott kezei, lábai, ajkai, tekintetei vagyunk.
Van egy igen-igen fontos, következő munkaterülete a Szentlélekkel bíró embernek. Aki elkezdi gyakorolni azt, ami a dolga, amiért él, amire életet kapott, vagyis: Isten eszközeként végzi a megértett szolgálatot, az – tudtán kívül – a megtérésre nem jutott emberekben is igazságérzetet kelt. Isten egyetlen újjászületett emberen keresztül a megtérések, lélekmentések láncolatát indíthatja el!
És – első hallásra bármily hihetetlen, de – a Lélek az, aki továbblépésre serkenti az embert. Emberi valóságának kiteljesedésére. Arra, hogy akarjon, vágyjon többet érteni a teremtett világ titkaiból. Tudomásom szerint még nem készült róla statisztika, de tudom, hihetetlen nagy számban vannak azok a jól ismert tudósok, felfedezők, művészek, gondolkodók, akik újjászületésük, megtérésük után végezték el azt a csodálatos munkát, amiért a világ csodálja őket.
A Lélek újjászületett emberben elvégzett munkájának sorát a végtelenségig folytathatnánk. Annyira beleivódik a mindennapjainkba, hogy sokszor csak órákkal, napokkal, évekkel később vesszük észre, milyen csodálatosan irányított minket, amikor engedtük, hogy ő válassza ki társunkat; őt fogadjuk el magányunkban, az ő szívet, szemet, kezet formáló, vezető jelenlétét vesszük észre csodálkozó szemmel egy könyv lapjain, a zenemű hangjaiban, a festmény színei között. Imádjuk, dicsőítsük hát az Atyával és a Fiúval egyenlő, újjászületést adó Szentlélek Istent pünkösd ünnepén a szent asztalközösségben, otthonainkban, szavainkban, szívünket formáló elhatározásaink közepette! Hogyan? Úgy, ahogy azt egy öreg matróz kétszáz évvel ezelőtt mondta (mintha Jézus szavaira utalt volna): „A szelet nem tudjuk irányítani, de a vitorlákat hozzá tudjuk igazítani!”
Hadd lássék meg rajtunk már ma, és majd a szabadnapok után, hogyan igazítottuk életünket a Szentlélek munkájával egy irányba, és így hová, meddig vezetett el minket!
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
