Az Alkotmányozó Zsinat vendégeit kérdeztük.
Andreas-Christian Tübler, a Lippei Egyház küldötte, Németország
Nagyon szép nap, gyönyörű idő volt itt Debrecenben. Csodálatos volt az istentisztelet, aminek még most is a hatása alatt vagyok. Nagyszerű esemény volt ez a zsinat, jó volt látni így testközelből a magyarok összefogását, és azt, hogy közös úton járnak. Lelkesítő tapasztalat volt ez számomra.
Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát
Köszönöm a meghívást, hogy itt lehettem ezen az egyháztörténeti jelentőségű napon. Megéreztem Krisztusnak és a reformáció egyházának az erejét, ami nagy örömmel töltött el. Megsejtettem azt is, hogy a református egyház milyen mélyen gyökeredzik a mi magyar népünk életében. Katolikusként is azt kell mondanom, őszinte örömmel tölt el, hogy a református egyház magához ölelte határon túli részegyházait, és bízom benne, hogy ez kölcsönösen erőt ad nekik és megtermékenyítést jelent számukra.
Fabiny Tamás evangélikus püspök
Örülök, hogy itt lehettem. Bölcskei püspök úr prédikációjából a keretes kép példája nagyon találó volt. A keret összefogja a képet, és ha nincs, sérülékenyebb a műalkotás. A keret tehát nem egyszerűen csak dísz, hanem segít összetartani azt, ami összetartozik. Mi, evangélikusok, is szeretnénk keretet találni, ezért 2006-ban létrehoztuk a Magyar Evangélikus Konferenciát (MAEK). A mi dolgunk sem könnyű. A magyar evangélikusoknak nincsenek külön püspökségeik, egyházkerületeik a határon túl – Erdély kivételével mindenhol szórványhelyzetben vagyunk. A református példát így nem tudjuk átvenni, a MAEK egy lazább ernyőszervezet, de egyelőre működőképes modell.
Kovács Levente, a KDB Bank alelnöke
A nemzetek életében vannak egyesítési, újraegyesítési lépések. A magyarság életében egy ilyen lépés történt meg most. A jövőre vonatkozóan az egyik legelső és legfontosabb mérföldkő az, hogy a református egyház véglegesen lebontotta a határokat. A társadalomnak is le kell bontania ezeket úgy, ahogy azt a 2004. december 5-i népszavazáson a többség meg is határozta. Remélem, a közeljövőben megteremtődnek a feltételei annak, hogy ez az akarat érvényesülhessen. A reformátusság a magyar társadalom meghatározó, élő és aktív egysége, aminek a hatásai messzemenően túlmutatnak az egyházon. Azt várom, hogy május 22. első lépését további hasonló lépések fogják követni. Ha visszatekintünk majd erre a napra, látni fogjuk, hogy a nemzet újraegyesítését elindító döntések itt megszülettek, ezért történelmi eseménynek lehettünk a tanúi, és ilyen események átélése csak kevesek életében adatik meg.
Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője
Az egyházjogi státusztól függetlenül a lelki közösség megerősítése olykor még fontosabb egy szervezet életében. Debrecenben ennek lehettünk a tanúi egy olyan időszakban, amikor az ilyen közösségi élmények bizony egyre ritkulnak. Különösen azok, ahol a nemzeti közösség és a lelki-egyházi közösség együtt élhető meg. Egy ilyen összejövetelnek különös és – talán nem túlzás, ha azt mondom – korszakos jelentősége van.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere
Az Alkotmányozó Zsinat ülése – főleg a szavazás körüli pillanatok – nagyon felemelő volt. Igazi katarzist jelentett. Aki pedig az egyesítő menetben is részt vett, elmondhatja, hogy olyan történelmi pillanat részese volt, amire egész életében emlékezni fog. Nagyon örülök, hogy ott lehettem, és nagyon büszke vagyok arra, hogy Debrecenben volt ez a rendezvény. De hol máshol is lehetett volna? – tehetem hozzá némi cívisöntudattal.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke
Az elmúlt években komoly lépéseket tett a református egyház az egységesülés felé, és május 22. kiteljesedése volt ezeknek. Ugyanakkor kezdetnek is tekintem: bízom abban, hogy az Alkotmányozó Zsinat döntése nyomán létrejött közös alkotmánynak köszönhetőn meg fogjuk találni az együttműködés elmélyítésének a módjait, hiszen a Kárpát-medencei magyarságnak erre nagyon nagy szüksége van. Ez a nap az egységesítő menettel azért is volt lelket emelő, mert a magyarság az elmúlt években leginkább Csíksomlyóhoz kötötte az ilyen lelki együttléteket. Nekünk, reformátusoknak is meg kell találnunk azokat a formákat, amelyeknek a keretei között át tudjuk élni az összetartozást.
Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium
Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője
Egy nagyon erőteljes, szimbolikus esemény történt Debrecenben, ami kifejezi az összetartozást. Csak remélni lehet, hogy az az alkotmányos forma, amit elfogadtak, olyan keretet ad, ami ezt az összetartozást a gyakorlatban is megerősíti, és kiérleli az együttműködésnek azokat a formáit, amelyek minden résztvevő számára örömet fognak okozni.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.