Száz esztendővel ezelőtt a pesti gyorssal érkezett Móricz Zsigmond az első református bálra Sztánára. A krónika szerint egész este jegyzetelt, majd megírta a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című regényét. 1914-ben a kalotaszegi település – azóta már romba dőlt – iskolaépületében báloztak. A báloknak több emberöltő alatt sem múlt el a varázsa. Február 19-én Debrecenben harmadik alkalommal rendeznek jótékonysági bált, az iskolák megsegítésére.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.