„Isten nem eredményeket vár tőlünk, hanem hűséget” – mondta köszönőbeszédében Bereczky Ildikó a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díj átvételekor a Hold utcai református templomban. A diakóniai elismerést a baranyai szórványban és a határon túli magyarokért végzett szolgálatáért vehette át a harkányi és a márfai gyülekezet lelkipásztora. Hangsúlyozta: azokról szól ez a díj, akiket megtalált az emberi szükség, és akik megpróbálták ezt a helyzetet megválaszolni, hiánypótló modellként a világban, mint az irgalmas samaritánus.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.