„Az Úrnak irgalmát örökké éneklem” – zendült fel a zsoltár május 22-én, délelőtt tíz órakor a debreceni Nagytemplomban, megkezdve ezzel a Magyar Református Egyház Alkotmányozó Zsinatának ülését. Vad Zsigmond debreceni esperes a Zsolt 105,1–5 és a Zsolt 89 válogatott verseinek felolvasása után imádságban adott hálát az Úrnak azért, mert hűsége nemzedékről nemzedékre megmarad, és mert az elszakíttatás fájdalmas idejében is velünk volt, nem csalódtunk benne. A lelkipásztor arra kérte Istent, hogy áldja meg ezt a tanácskozást és a hozzá kapcsolódó ünnepséget, adja meg, hogy átérezzük az összetartozás örömét, a testvéri egyetértés szépségét, és őrizzen meg bennünket attól, hogy csak a látszategységet munkáljuk ezen a napon.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.