A január 24-én megjelenő Reformátusok Lapjában Református keresztyén öntudatunk és az ökumené címmel olvasható Huszár Pál dunántúli egyházkerületi főgondnok, a Zsinat világi elnöke írása. „Mindannyiunk számára nyilvánvalónak kell lennie, hogy az ökuméné akkor érheti el nemes célját, amennyiben a különböző keresztyén felekezetek – az őket megkülönböztető, de el nem választó, többnyire formai különbözőségeik ellenére – képesek együtt imádni teremtő és megtartó Istenünket. Ebbéli őszinte és minden mellékgondolattól mentes együttműködésükben képesek eltekinteni azoktól a dolgoktól, amelyekből különbözőségeink erednek, és képesek figyelmüket arra összpontosítani, aki összekapcsol bennünket, a különböző keresztyén felekezetek tagjait” – írja a szerző.

A január 17-én megjelenő Reformátusok Lapjában „Ti vagytok erre a tanúk” címmel olvasható Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára írása. „Az egyház népe kétezer esztendeje sokszor átélte a hit élményét, elbizonytalanodását, kételyét, de a megvilágosító, megerősítő, újra elkötelező és újra misszióba küldő isteni szó erejét is. Így válik a megváltás csodájának tanújává Krisztus tanítványa annak színhelyétől, Jeruzsálemtől a föld végső határáig; annak népétől minden népekig; és annak idejétől az idők végéig” – írja a szerző.

A január 10-én megjelenő Reformátusok Lapjában Lelke rajtunk címmel olvasható Csűry István királyhágómelléki püspök írása. „A próféta magatartása minden lelkipásztor számára példa kellene legyen. Egyházkerületünk minden szolgálata erre a testet-lelket gyógyító evangéliumi feladatra kellene, hogy tekintsen. Sajnos ettől a példától távol vagyunk. Ezért történhet meg, hogy az evangélium hirdetését megelőzi több, egyébként nagyon fontos feladat, mint hívek toborzása, ingatlanok rendbetétele, egyházi javak megszerzése és sok egyéb hasonló. Az evangélium hirdetése elsődleges, és minden más csak utána következhet” – írja a szerző.

A január 3-án megjelenő Reformátusok Lapjában A reménység története címmel olvasható Köntös László dunántúli főjegyző írása. „A naptár nagy mágus: elhiteti veled, hogy azért vagy fontos, mert írod a jövőt. Mekkora önbecsapás! Azért vagy fontos, mert Isten a jelenben újra és újra megnyitja előtted a Jézus Krisztus feltámadásában nyilvánvalóvá vált végérvényes jövő (üdvösség) kapuját. Nekünk is, megkegyelmezett bűnösöknek. Ez a reménység története. Ez a mi valódi történetünk.” – írja a szerző.

A január 31-én megjelenő Reformátusok Lapjában Szétszakította az eget címmel olvasható Sándor Endre vámosújfalui lelkipásztor írása. „Milyen nagyszerű tudni, hogy az idők teljességében az Úr szétszakította az eget, amikor »született szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt…« Eljött ebbe a világba Isten az egyszülött Fiúban azért, hogy meglássa a földi életet, átélje nyomorúságunkat, hogy valóságos ember és valóságos Isten legyen, és felvigye a bűneinket a keresztre” – írja a szerző.

A december 20-án megjelenő Reformátusok Lapjában Szegénnyé lett… címmel olvasható Cseri Kálmán budapest-pasaréti lelkipásztor írása. „A karácsony nem a szeretet ünnepe – úgy általában, mivel úgy általában szeretet nem létezik. Még csak a mi szeretetünk ünnepe sem, mert amíg Isten szeretete alapjainkban meg nem változtat, addig képtelenek vagyunk arra, hogy egymást személyválogatás nélkül, őszintén, tartósan, áldozatok árán is szeressük. Addig csak arra vagyunk képesek, amire a karácsonyi fegyvernyugvás utal: ma nem lövünk, de a fegyver a lábnál marad” – írja idei utolsó lapszámunkban a szerző.

A december 13-án megjelenő Reformátusok Lapjában Az övéi közé jöve címmel olvasható Szűcs Endrének, a Tiszáninneni Egyházkerület főjegyzőjének írása. „Adventjeink mindig újra emlékeztetnek arra, ami a túloldalon már megtörtént. Arra, hogy ebben is lemaradásban vagyunk. „Készítsétek az Úrnak útját!” Lekéstünk erről a feladatról. Mert akire nézve ezt tennünk kellett volna, az maga lett útkészítővé, sőt, maga lett nekünk az út – a hazavezető, járható, általa megvilágított és jelenlétével megáldott út –, hogy eljussunk az Atya kapujáig, hogy hazaérjünk. Már réges-rég arról van szó, hogy mi van a mi indulásunkkal, a mi mozdulásunkkal, járunk-e már azon az úton, aminek irányát, nyomvonalát, mint kitaposott ösvényt tőle ajándékba kaptuk?” – írja a szerző.

A december 6-án megjelenő Reformátusok Lapjában Már itt és most is… címmel olvasható Ifj. Kuti József szomódi lelkipásztor írása. „A keresztyének adventje tehát nem valami homályos várakozás: majd csak lesz valahogy… A keresztyén ember pontosan tudja, hogy mit vár, mert pontosan tudja, hogy mi történt. Várja, hogy az, ami elvégeztetett, ami már most is megvan és valóságos, és amiből már ma is él és remél, az mindenki előtt nyilvánvaló legyen (1Jn 3,2)” – írja a szerző.

A november 29-én megjelenő Reformátusok Lapjában Az észrevétlen advent címmel olvasható Bodó Sárának, a Debreceni Református Hit­tudományi Egyetem tanárának írása. „Advent üzenete pedig éppen az, hogy lelkileg megerősödve, új erőkkel feltöltődve, hitünkben megújulva kezdhessük el az egyházi évet, és folytassuk a naptári évet. Az adventet azonban nem könnyű észrevenni, mert a csendből érkezik, Isten titokzatos világából, amelyben eldőlt Jézus Krisztus testté létele, emberré születése az első karácsony éjszakán” – írja a szerző advent elő vasárnapján megjelenő lapszámunkban.

A november 22-én megjelenő Reformátusok Lapjában „Közös szó adatott a szánkba…” címmel olvasható Fekete Károly teológiai tanár, lapunk munkatársának írása. „Az államnak és az egyháznak valóban különböző feladatai vannak, mégis mindkettő Isten országáért munkálkodik. Ezért utaltak sokan az egyház őrállói tisztére: az egyháznak újra és újra emlékeztetnie kell az államot arra a feladatára, hogy gondoskodjék minden polgárának a jólétéről és biztonságáról, mert mindenki Isten teremtménye. Ez ma azt jelenti: van jogunk megszólalni, ha kell, tiltakozni. Az életért bárhol, bármikor ki kell állni” – írja a hetvenöt évvel ezelőtt született Barmeni Teológiai Nyilatkozatra emlékezve a szerző.

A november 15-én megjelenő Reformátusok Lapjában Keresztyén növénytan címmel olvasható Bagdán Zsuzsanna, lapunk munkatársának írása. „Az ünnep, mint a színielőadás, csak a jelenben és az adott térben, itt és most értelmezhető: a bimbó a szemünk láttára csodálatos virággá feslik, majd elmúlik. Még múlandóságukban sem mondhatjuk azt az ünnepekről, hogy feleslegesek – amennyiben, ahogyan a virág, kifeslő, majd lehulló virágával is az egyetlen örökkévalóra mutat” – írja a szerző.

A november 8-án megjelenő Reformátusok Lapjában ReMénységünK az Úrban van címmel olvasható Magyarné Balogh Erzsébet lelkipásztor, a Református Missziói Központ igazgatójának írása. „Misszió ott van, ahol megvalósul az Ige hirdetése és hallgatása. Ez történhet templomainkban, gyülekezeti házainkban vagy mezítlábas gyerekek között; de történhet betegágy mellett vagy börtöncellákban is. Az egyre értéktelenedő emberélet kiabálja azt, hogy adjunk reményt az értékes életre” – írja a szerző.

A november 1-én megjelenő Reformátusok Lapjában 450 éve született a genfi akadémia címmel olvasható Márkus Mihály teológiai tanár, a Kálvin Bizottság elnökének írása. „Tőlünk és a volt szocialista országok egyházaitól könyörtelenül elvették az iskolákat. A nyugati egyházak »józan belátásból« odaadták. A magyarországi – és a magyar – iskolarendszer újraépülése láttán, hallatán az európai egyházak a rendszerváltást követően »óva intettek« az iskolák vállalásától. Ma egyre többen az európai protestantizmus újraeszmélését várnák a mi példánktól.” – írja a szerző.

Az október 25-én megjelenő Reformátusok Lapjában Adjátok vissza a szavaimat! címmel olvasható Virágh Sándor sárospataki református lelkész írása. „Istennek ez a kérése érvényes még: »Adjátok vissza a szavaimat!« Adjátok vissza azoknak, akiknek küldtem, de nem kapták meg. A szegényeknek, a síróknak, a halál árnyékának völgyében járóknak, az igazságért szenvedőknek meg kell kapniuk a jó hírt, amitől boldogok lehetnek, mert vigasztalójuk, támaszuk, igazságuk mellettük áll. De el kell jutnia az ő ítélete hírének a bolondokhoz is, akik így szólnak az ő szívükben: nincs Isten. Akik nem számolnak az ő elszámoltató hatalmával. A bűnbánatra hívó prófétai szót és a bűnbocsánatot továbbító, éltető kegyelem üzenetét a címzettekhez mennyei postásokként kell eljuttatni.” – írja a szerző.

Az október 18-én megjelenő Reformátusok Lapjában Szabadság, harc – szabadságharc címmel olvasható Fónagy Miklós vác-felsővárosi lelkipásztor, nyugalmazott esperes írása. „Szabadok vagyunk? Húsz éve már, hogy nincs idegen hatalom katonája hazánkban. Nem vagyunk mégis rabok? Nincsenek rabtartóink, de félek, hogy időnként mi rabosítjuk saját magunkat. Ennek az állapotnak az alapvető oka az, hogy Isten Igéje, Isten akarata egyre szélesebb körben életünk perifériájára szorult. Az igazság – Jézus Krisztus – egyike lett a lehetséges igazságoknak. Adott szavunk hovatovább elveszítette hitelét, mert az Istentől kapott szó, a Szentírás sok keresztyén családban is a könyvespolcra került, vagy még oda sem.” – írja a szerző.

Az október 11-én megjelenő Reformátusok Lapjában Isten világosságában élni címmel olvasható Fekete Károlynak, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docensének, szerkesztőségünk munkatársának írása. „Önmagunk reklámfényei akartunk lenni környezetünk számára, de nem ment, mert nem volt minek látszania, vagy hamar kiégett a lámpásunk. Elsősorban mint ilyen vesztesekhez szól az Ige: lehet találkozni, egyesülni, befogadni az igazi világosságot, amelyhez minden ember hozzájuthat, amelyből mindenki elég világosságot nyerhet. Ebből a világosságból nekünk is jut! Az szól és ígéri nekünk a saját fényét, aki azt mondta magáról: Én vagyok a világ világossága!” – írja a szerző.

Az október 4-én megjelenő Reformátusok Lapjában Szolgálat mindhalálig címmel olvasható Bátky Miklós nyugalmazott református lelkész írása. „Mert a hivatalból nyugdíjba lehet menni, de a hivatásból nem. Ez a hivatás ugyanis egyben küldetés is, ami addig tart, amíg a küldött vissza nem érkezik, haza nem ér a küldőjéhez” – írja a nyugdíjas lelkészek és lelkészözvegyek vasárnapján megjelenő lapban a szerző.

A szeptember 27-én megjelenő Reformátusok Lapjában Szeretethíd címmel olvasható Czibere Károly, a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodája vezetőjének írása. „Minden társadalmi krízis kis lelki szigetekbe tapossa szét a korábbi kohéziót. A válság ily módon felerősítheti azt a széthullási folyamatot, amelyet a szélsőséges individualizáció megkezdett. Ilyen körülmények között egyházunk és közösségeink nem zárkózhatnak be, és nem mondhatják: épp eléggé nehezen élünk meg mi magunk is, koncentráljunk saját ügyeinkre. Épp azok tudnak kiutat mutatni a válságos időkben, akik tudnak és mernek az egyedüli reménységre, Jézus Krisztusra mutatni a hit bátorságával” – írja a szerző.

A szeptember 20-án megjelenő Reformátusok Lapjában Vastagnyakú kálomista címmel olvasható Dienes Dénes sárospataki gyűjteményi igazgató, teológiai tanár írása. „A köztudatban a vastagnyakú kálvinista keményfejű, akaratos, makacs ember. Ilyennek ábrázolják például a lelkipásztorukkal nem egyező, mindenben ellentmondó presbitereket már a 19. században. Az álláspontjukhoz minden józan megfontolást nélkülöző módon ragaszkodó, „kurucos” jellemet is ezzel írják körül. A kifejezés eredeti értelme azonban nem egészen ezt a tartalmat hordozta. Benne volt a szilárdság, a meggyőződés melletti kitartás, sőt az áldozatvállalás is, és leginkább a hitvalló magatartás. Ez a jellemvonás első renden a hitvalló őseinkre oly jellemző eleve elrendeléses bizonyosságon alapult. Hitélményeik, megpróbáltatásaik, örömeik, bánataik közepette kristályosodott ki ez a személyes meggyőződés.” – írja a szerző.

A szeptember 13-án megjelenő Reformátusok Lapjában Igényesség és esély címmel olvasható Békési Sándornak, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara dékánjának írása. „A legfiatalabb testvér, a pesti teológia a felvilágosodás méhében fogant, a klasszikusan liberális Pest szülötte, együtt fejlődve a dinamikus fővárossal, Budapesttel. Gyökerei valahol Szegedi Kis István világot járt Loci Communeséből, Ráday Pál kancellár fohászaiból, Ráday Gedeon gróf könyvgyűjtő szenvedélyéből, Bessenyei Györgynek a magyar tudományért történő kiállásából, Fáy András építeni vágyó reformszelleméből és Török Pál püspök klasszikus, ugyanakkor bibliás műveltségéből táplálkoznak. Ez a Budapesti Teológiai Akadémia genézise, mely kezdet a jövő alakításának érdekében eszmélésre kötelez.” – írja a szerző.