A január 17-én megjelenő Reformátusok Lapjában „Ti vagytok erre a tanúk” címmel olvasható Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára írása. „Az egyház népe kétezer esztendeje sokszor átélte a hit élményét, elbizonytalanodását, kételyét, de a megvilágosító, megerősítő, újra elkötelező és újra misszióba küldő isteni szó erejét is. Így válik a megváltás csodájának tanújává Krisztus tanítványa annak színhelyétől, Jeruzsálemtől a föld végső határáig; annak népétől minden népekig; és annak idejétől az idők végéig” – írja a szerző.
A 3. számban – a megszokott rovatok írásai, valamint elmélkedések és egyházi hírek mellett – tudósítást olvashatunk a Magyarországi Református Egyház delegációjának rajnai zsinaton tett látogatásáról, riportunkban beszámolunk a Kántus debreceni menekülttáborban adott koncertjéről, „Utat mutatni az üdvösség felé” címmel a nyolcvanöt éves Gulácsy Lajos életútjával ismerkedhetünk meg, aki 1994 és 1998 között töltötte be Kárpátalján a püspöki tisztséget.
Bódiss Tamás a Hadd zengjen énekszó címmel nemrég megjelent új énekfüzet kevésbé ismert énekeit bemutató sorozatában teszi fel – és válaszolja meg – a kérdést: „Lehet-e új ének egy több száz éves dallam?”
Két oldalas összeállításunkban bibliai gondolatokat és imádságokat közlünk az imahét napjaira, a 2010-es Melanchton-év kapcsán a reformátor Kálvinhoz fűződő barátságára emlékezünk, ifjúsági rovatunkban pedig Sikoly címmel helyszíni riportban számolunk be a kisvárdai református fiatalok kezdeményezésében létrejött ifjúságvédelmi témájú Kontrasztkiállításról.
A Reformátusok Lapja megvásárolható a gyülekezetekben és az újságárusoknál, valamint megrendelhető és előfizethető az újság Kiadóhivatalában.