A december 13-án megjelenő Reformátusok Lapjában Az övéi közé jöve címmel olvasható Szűcs Endrének, a Tiszáninneni Egyházkerület főjegyzőjének írása. „Adventjeink mindig újra emlékeztetnek arra, ami a túloldalon már megtörtént. Arra, hogy ebben is lemaradásban vagyunk. „Készítsétek az Úrnak útját!” Lekéstünk erről a feladatról. Mert akire nézve ezt tennünk kellett volna, az maga lett útkészítővé, sőt, maga lett nekünk az út – a hazavezető, járható, általa megvilágított és jelenlétével megáldott út –, hogy eljussunk az Atya kapujáig, hogy hazaérjünk. Már réges-rég arról van szó, hogy mi van a mi indulásunkkal, a mi mozdulásunkkal, járunk-e már azon az úton, aminek irányát, nyomvonalát, mint kitaposott ösvényt tőle ajándékba kaptuk?” – írja a szerző.
Az 50. számban – a megszokott rovatok írásai, valamint elmélkedések és egyházi hírek mellett – beszámolunk a történelmi egyházak vezetőinek Sólyom László köztársasági elnöknél tett látogatásáról, hírt adunk két berekfürdői lelkésztovábbképző szemináriumról és a Gyökössy Endre Református Óvoda felszentelésének 10. évfordulója alkalmából tartott hálaadó istentiszteletről.
„A beküldött rajzok és esszék a legékesebb bizonyítékai, hogy az istenkeresés valódi élménye a mai fiatalságnak” – olvasható abban a riportunkban, amiben a Magyarországi Református Egyház Zsinati Elnöksége, a Kommunikációs Szolgálat és a Református Pedagógiai Intézet által fiataloknak meghirdetett rajz- és esszépályázat díjátadójáról és a beérkezett pályaművekből készült kiállítás megnyitójáról számolunk be. Mint az írásból megtudjuk, a kiírókat is meglepte, hogy a felhívásra 127 különböző iskolából összesen 968 pályázat érkezett.
Kálvin adventjei címmel időutazásra hívjuk az olvasót, napról napra kísérve reformátorunk életét a különböző évek adventi időszakán át, útikalauzként Kálvin leveleit felhasználva. Advent első vasárnapján iktatták be a zürichi magyarok istentiszteleti helyén Kókai Csabát, a svájci magyar protestánsok új lelkipásztorát. Az eseményről Helvét–magyar hitvallás címmel számolunk be.
A lapban továbbá megemlékezünk Bartha Tibornéről, a Szeged-Kálvin téri református gyülekezet nemrég elhunyt lelkipásztoráról, ellátogatunk a királyhágómelléki Menyőre, hírt adunk a Református Énekek cd-sorozat nyolcadik darabjának megjelenéséről, ifjúsági rovatunkban pedig a keresztyén könyvkiadók karácsonyi kínálatáról olvashatunk riportot.
A Reformátusok Lapja megvásárolható a gyülekezetekben és az újságárusoknál, valamint megrendelhető és előfizethető az újság Kiadóhivatalában.