A november 29-én megjelenő Reformátusok Lapjában Az észrevétlen advent címmel olvasható Bodó Sárának, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanárának írása. „Advent üzenete pedig éppen az, hogy lelkileg megerősödve, új erőkkel feltöltődve, hitünkben megújulva kezdhessük el az egyházi évet, és folytassuk a naptári évet. Az adventet azonban nem könnyű észrevenni, mert a csendből érkezik, Isten titokzatos világából, amelyben eldőlt Jézus Krisztus testté létele, emberré születése az első karácsony éjszakán” – írja a szerző advent elő vasárnapján megjelenő lapszámunkban.
A 48. számban – a megszokott rovatok írásai, valamint elmélkedések és egyházi hírek mellett – részletesen beszámolunk a Zsinat balatonszárszói SDG Konferencia Központban megtartott üléséről. Imaközösségtől a Lisszaboni Szerződés 17. §-áig címmel adunk hírt az Európai Egyházak Konferenciája Egyház és Társadalom Bizottságának tanácskozásáról, ahol a december 1-én hatályba lépő szerződés apropóján az Európai Unió és az egyházak kapcsolatát vizsgálták.
Az ősszel váratlanul 44 évesen elhunyt Victor János özvegye családi életükbe ad bepillantást, megköszönve a terheiket hordozni segítők támogatását. Egyházunk krízise, mint lehetőség a témája annak az írásnak, amely a Tiszántúli Egyházkerület lelkésztovábbképző alkalmáról tudósít. Újságunkban szó esik továbbá Csiha Kálmán szobrának hétvégi felavatásáról, valamint beszámolunk a Dunamelléki Egyházkerület kiadásában Hadd zengjen énekszó címmel megjelent 67 új gyülekezeti éneket tartalmazó énekfüzet bemutatójáról is.
„Mindannyian nehéz helyzetben vagyunk a szekularizáció miatt. A fiatal generációk megszólítása számunkra is nagy kihívás. Éppen ezért jó lehetőséget ad ez a szerződésben is megerősített együttműködés arra, hogy kicseréljük a tapasztalatainkat, segítsük egymást” – nyilatkozza lapunknak a vele készült interjúban Nikolaus Schneider, a Rajnai Protestáns Egyház lelkészi elnöke az egyháza és a Magyarországi Református Egyház közötti együttműködési megállapodás aláírása kapcsán.
Tarr Zoltán zsinati tanácsost a Zsinat által létrehozott Református Cigánymissziós Tanács feladatairól kérdezzük. Ifjúsági rovatunkban a skóciai gyermekzsinat magyarországi résztvevői beszélnek élményeikről.
A Reformátusok Lapja megvásárolható a gyülekezetekben és az újságárusoknál, valamint megrendelhető és előfizethető az újság Kiadóhivatalában.